Egészségügy

Covid19: Hivatalos adatok

A hivatalos forrásokból származó, a Covid19-es esetek alakulására és a romániai oltási programra vonatkozó adatokhoz való hozzáférés alapvető fontosságú a világjárvány elleni közegészségügyi intézkedésekben. Így jött létre a www.covid19.datelazi.ro weboldal, hogy a romániai nyilvánosság és a sajtó számára segítséget nyújtson az adatok könnyen navigálható grafikus formában történő hozzáférhetővé tételével.

Sursă: https://covid19.datelazi.ro/

Marosszentgyörgy egészségügyi ellátásának fejlődése nem sokban különbözik a többi környékbeli falu egészségügyi helyzetétől. Mivel 1931-ig nem volt orvosi rendelő a faluban, a püspökség, esperesség illetve a gubernium figyelmeztette a helyi egyház képviselőjét egy- egy járványra, illetve tanácsokkal is ellátták egy-egy betegség megelőzésére, kezelésére vonatkozóan. 1931-ben létesíti Dr. Alczner György az első orvosi szakrendelőt, amely nemcsak Marosszentgyörgy betegeit látta el, hanem a környező falvakét is Nagyenye és Kebeleszentivány között. A betegellátás a második világháború idején sem szűnt meg. 1962- ben újjászervezték az orvosi rendelőt, és a polgármesteri hivatal épületébe helyezték el. Azóta több családorvos fogadja a betegeket. Az első fogorvosi rendelő 1982-ben nyílt meg ugyancsak a polgármesteri hivatal épületében. Az utóbbi évtizedekben jelentős mértékben kibővült az egészszégügyi szolgáltatások köre Marosszentgyörgyön. Több magán szakrendelő és gyógyszertár nyitotta meg kapuit az elmúlt a településen, amelyek biztosítják mindenki számára az igénynek megfelelő gyors és szakszerű orvosi ellátást.

Családorvosi rendelők
Családorvos Program Telefonszám
Dr. Bartha Jenő Hétfő és Szerda
14-19Kedd, Csütörtök és Péntek
8-13
0740-659658
Dr. Bokor Emese Katalin Hétfő, Kedd, Csütörtök és Péntek
8-13Szerda
13-18
0265-318302,

0742-989779

Dr. Naghi Adela-Ioana Hétfő 15- 19
Kedd-Szerda-Csütörtök 8-13
Péntek 14-19
0770-544569, 0743-796228
Dr. Kosa-Ráksi Katalin Hétfő és Péntek
08:00-13:00Kedd, Szerda és Csütörtök
14:00 – 19:00
0265-318302, 0746-099052, 0730-528951
Marosszentgyörgyi fogászatok
Név Cím Program
Dr.Bud Eugen Sportolók utca 2A/1 Hétfő és szerda: 14-20
Szombat: 9-13
Dr. Gagyi Lehel Petki Dávid 146 Hétfő,szerda és csütörtök: 10-13
Kedd és péntek: 13- 19
Dr. Gagyi Erzsébet Petki Dávid 146 Hétfő, szerda és csütörtök: 13-19
Kedd és péntek: 09-13
Dr.Lázár Andrea Sportolók 2A/1 Szerda 14-20
Péntek 14-20
Dr. Miklos Mária Katalin Petki Dávid 139 Hétfő és Szerda: 15-20
Kedd, Csütörtök és Péntek: 10-14
Dr.Vlasa Alexandru Sportolok 2A/1 Kedd: 14-20
Csütörtök: 14-20
Péntek: 14-20
Gyógyszertárak
Név Cím Program
HAPCIU Budó utca 274 szám Hétfő-Péntek: 9 – 20
Szombat: 9 – 13
Vasárnap zárva
DIANTHUS Márton Áron (Iskola) 285 Hétfő–Péntek: 8 –19
Szombat: 8 – 13
Vasárnap zárva
ZITA (Zitcom) Petki Dávid 132 Hétfő– Péntek: 8 – 19
Szombat: 8 – 13
Vasárnap zárva
PRIMULA Petki Dávid 128 Hétfő – Péntek: 8 – 19
Szombat: 8 – 13
Vasárnap zárva
IRIS Erdély út 163 Hétfő-Péntek: 8-16
Szombat-Vasárnap: zárva
Állat orvosi rendelő
Név Cím Program
Puski Vet Sportolók utca 2B/2 Hétfő-Péntek: 8-16
Szombat: 8-12
Vasárnap zárva
Klinikák
Név Cím Telefonszám
Zygota Maros Meddőségi Klinika Erdély út 161 0365 882 444
B.Braun Dialízis Központ Fürdő utca 1 0265 318 102
Viva Med poliklinika (járóbeteg-gondozó) Erdély út 231 0365 424 494
MediKids: gyermekjáróbeteg- gondozó Malomrét utca 27 (0265) 335 115