A Máriaffi-kastély 1870-ben készült el. De ahhoz, hogy a történetét megismerjük, vissza kell mennünk 17. századig, sőt, akár még előbbre is. A mai kastély helyén a 15. században álló udvarházat a Szentgyörgyi, a 16. században a Tóth család birtokolta. A 17. században a már megerősített kastély a Petki család fontos rezidenciája, ahol sűrűn megfordultak Erdély befolyásos főurai. Toldalagi Mihály, a fejedelem diplomatájának Petki Erzsébettel 1640-ben tartott lakodalmán I. Rákóczi György, Erdély fejedelme is részt vett. Az itt tartott 18. századi esküvőket megtisztelő főméltóságok között Erdély egykori kormányzóját, gróf Kornis Zsigmondot is számontartjuk. A Petki család rezidenciája. A kastély egy 2 szintes és 3 részből álló épület volt, mint ahogy a 18. század eleji fennmaradt leltári leírások is alátámasztják. Volt egy fő épület, mely minden bizonnyal középen helyezkedett el. Itt lakott a nemesi család, és itt fogadták a vendégeket. A bal szárnyat a szolgák használták, az itt szolgáló udvari lelkész is itt lakott, és ugyanitt kaptak helyet a vendégszobák is. A jobb oldali szárnyban működött a konyha. A Petki család egy nagy múltú erdélyi család, amely a Lázár-családon keresztül Bethlen Gábor rokonsági köréhez tartozott. A Petki család leghíresebb tagjai Petki István Csík-, Gyergyó- és Kászonszék főkapitánya, főudvarmester, főispán. A szentgyörgyi udvarában egy iskolát működtetett, ahol a környékbeli nemesek gyermekeit nevelte. Itt sajátították el a nemesi viselkedést az ifjak. Az egyik legismertebb neveltje Apor István, a tófalvi Báró Apor Károly nagyapja. A Petki család a kastélyt 1819-ig bírta, amikor az utolsó örökös, Petki Mária feleségül ment Maksai Máriaffi Dávidhoz, így a kastély és a birtok a Máriaffikra szállt. A család sarjai mind magas rangú tisztviselők voltak: Maxai Máriaffi Dávid (1859–1907), Máriaffi Albert fia császári és királyi kamarás, Maxai Máriaffi Lajos (1868–1921), Máriaffi Albert kisebbik fia, marosszentgyörgyi gazda és udvari kamarás, Maxai Máriaffi Gábor (1896–1938), Máriaffi Lajos kisebbik fia, hadnagy a 9. honvéd huszárezrednél. A család utolsó sarja Máriaffi Lajos, Máriaffi Lajos és Todalagi Rozália fia, marosszentgyörgyi földbirtokos, császári és királyi kamarás, a marosszentgyörgyi katolikus egyház főgondnoka, a katolikus status consilium tagja, a kolozsvári Agrár Bank adminisztrációs tanácsának tagja. Feleségül vette báró Wesselényi Erzsébetet. Ez az új kastély 1870-ben épült kétszintesnek, melynek mindkét homlokzata 28 méteres, és díszes megjelenésű.

Az országútról hosszú sétány vezet a kastélyhoz és a nagy pergolás oszlopos teraszhoz, a központi halhoz. A homlokzati főpárkány felett díszes attikafal hangsúlyozza a kastély főtengelyét. Az ellenkező oldalon a Maros felé néző árkád ívek és csehsüveg-boltozatok tartják a földszint és a síkmennyezetű emeleti fedett tornácot. Az emeleti rész téglapillérei korintizáló fejezetekkel készültek. A főpárkány felé attikafalat építettek, a középtengely félköríves lezárású kiemelt részére a megrendelő házaspár, Máriaffy (I.) Albert (1823–1889) és második felesége, gr. Bethlen Lujza (1835–1900) kettős címere került. A hármas árkádnyílású földszinti és emeleti tornácos főhomlokzata Maros völgyére néz. A kastély homlokzatait a fő- és osztópárkány, valamint a zsalugáteres ablakok keretezése díszíti. A szimmetrikus alaprajzi elrendezésű kastély halljának belső díszítése és a kovácsoltvas korlátja a kastély fényűzésére vall. Szalonjai és arcképcsarnoka sok kiváló mester alkotását őrizte. 

A Máriaffi család híres lóverseny rajongó volt, sok lóversenyt szerveztek, és csodás versenylovakat is tartottak a szentgyörgyi birtokon.

1874-ben itt töltött el egy délutánt József főherceg a Máriaffi család birtokán.

A Máriaffi család 1945-ig bírja a kastélyt: ekkor el kellett menekülniük, és mindenüket hátrahagyták. Ezután a kastélyt államosítják, és egy kutatóközpontot működtetnek benne, amely 1990-ig működik. Az 1990-es véres márciusi események miatt ide helyezték a román csendőrséget a rend fenntartásáért, és ők használták 2000-ig, amikor a tulajdonos visszakapta. A szocialista érában lepusztult B kategoriás műemlék épületet(Cod LMI MS-II-m-B-15789) a helyi önkormányzat megvásárolta, és több évig tartó restaurálás után eredeti pompájába állította vissza. 2020-tól újból polgári esketések fennkölt helyszíne, 2021 végétől pedig kulturális és turisztikai központként is működik.